A kilencedik fejezet... Part Two...

Kicsit rövidke így, egymagában a rész, de nézzétek el, hisz' csak egy fél fejezet... :D Jó olvasást, és hagyjatok nyomot magatok után! :)

***

Mikor én is hazaértem, úgy húsz perccel később, felmentem Annette szobájába. Leültem mellé az ágyra, és átöleltem. Épp sírt. Percekig voltunk így, amikor a sok zsebkendő között már nem volt tiszta, a barátnőm felállt, és kiáltott egy nagyot. Még mindig nem szólt semmit, kidobta a zsepiket a szemetesbe, kezet mosott, majd megfogta a karom, és szótlanul vonszolt maga után. Nem ellenkeztem, tudtam, hogy valami fontosról van szó.

A pincéhez mentünk, előbb ki a hátsóudvarra, majd onnan egy kis ajtón jutunk be a parányi sötét helyre. Leérve megkereste a villanyt, majd feloltotta azt. Egy láda áll középen. Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy felnyissam. Nagyon elcsodálkoztam, de mellettem Annette is. Telis-tele rakva fegyverekkel… Ezek szerint Iwett felkészült valamennyire. Tudta, hogy ez lesz? Vagy csak nagyon-nagyon előrelátó? Igazából mindegy is, hiszen ez a szerencsénk. Ha nem tette volna, tizenkét órán belül halottak lennénk. Vagy legalábbis valamelyikünk. Vagy mind a hárman túléljük, vagy mindhárman meghalunk.

Én nem akarok, nem szándékozom még meghalni, ezért nem fogom megengedni, hogy megöljön mindenkit…

- Ha annyira akarsz segíteni, cuccolj föl! - szólt rám Annette. Szóval akkor ezeket ő szerezte be? Mégis mikor? Hogyan? Vagy már régebb óta itt vannak, csak nem vettem észre? - Ha mindenáron meg akarsz halni, ha mindenféleképpen jönni akarsz, akkor csináld!

- Oké - vontam meg a vállam mosolyogva. Elkezdtem fölpakolni. Van itt mindenféle szerkentyű, van miből válogatni. Nemcsak fegyverek vannak itt, hanem sok minden más is, például páncélok, és teljesen ártalmatlannak tűnő harci eszközök is. Eltettem mindent, ami kellhet, és Annette felé fordultam: - Figyelj, én nem akartam úgy viselkedni, ahogy. Csak biztonságban akarlak tudni téged.

- Rendben, ezzel tisztában vagyok, de elegem van ebből a folytonos védelmezésedből. Nagylány vagyok már, tudom, hogy mikor viszem vásárra a bőrömet, esetemben a szárnyamat, és mikor nem. Érted?

- Te nem vagy normális! Hogy nem viszed? Épp oda tartasz! - keltem ki magamból egy pillanatra.

- Oda tartok?! Hova? A nővéremhez, aki fontos nekem? Igen, érte megtennék bármit! De meghalni nem fogok, csak üzletelek - az arcáról nyugodtság sugárzott, de a hangja és a gesztikulációja mindent elárul. Annette dühös. Rám. Mert meg akarom védeni…

- Én ezt értem, nagyon is megértem a helyzetedet, de ez egy csapda! Aaron küldte rád azt a rémálmot, ez is a terve része volt!

- Te leskelődsz utánam?

- Én nem… Vagyis…De… Nemigazán! Na! Az este ordítoztál, én meg felébredtem, és megnéztem, hogy minden rendben van-e.

- Igen, minden rendben van, képzeld! Mondtam, hogy hagyj békén, te nem hagytál! Miért? Mondjuk lényegtelen, mert akár tetszik, akár nem, én megmentem a nővéremet.

- Segítek neked, ezért vagyok itt, ezért vonszoltál le, mert te is ezt szeretnéd.

- Nem, már nem. Ne segíts, egyedül is boldogulo!

- De már felpakoltam! - ránéztem az órára, és iszonyatosan elrepült az idő! Már délután van! 16:37… - Még rengeteg időn van éjfélig. Megbeszélhetnénk a dolgot.

- Megbeszélni? Veled? Veled nem lehet normálisan beszélgetni!

- Ez most komoly? Őszintén! Itt állunk és veszekszünk, ahelyett, hogy megdumálnánk, hogy hogyan hozzuk ki Iwett-et a pácból.

- Nem, tudod mit? Tegyél mindent vissza a helyére! Most nincs olyan, hogy mi. Csak te vagy és én… - az arca komoly, de tudom, hogy viccnek szánta, egy kicsit el is mosolyodtam rajta.

- Ez vicces. Miből idéztél? Film? Mese? Tudom, hogy hallottam már valahol ezt a mondatot…

- Nem vicces, mert komolyan mondtam - itt rövid szünet, majd egy picit megenyhülve folytatta: - amúgy Szörny RT…És végig csinálom akár veled, akár nélküled, de inkább nélküled.

- Miért?

- Mert meg fogsz halni…

- Nem érdekel, én veled tartanék. Nem bírnám ki, ha nem lennél itt velem, és nem lenne kivel veszekednem. Szóval, ha mész, megyek veled. Akár akarod, akár nem! Punktum!