A nyolcadik fejezet...

Így, közeledve a kétezer látogatóhoz, hoztam egy új fejezetet. Remélem tetszik, kíváncsi vagyok a véleményetekre. :D Jó olvasást!

Ott a téren állva nem voltunk biztonságban, így bementünk a Templomba, hogy tudjunk nyugodtan beszélgetni. Már hajnalodott. Kellemes volt az idő, de még hűvös. Időnk szűkében voltunk, bár csak néhány óra telt el, máris nagyon sok dolog történt.

- Még nem meséltem egyikőtöknek sem A Vadászról. Hogyan ismerkedtetek meg vele? – kérdezte Iwett.

- Én a suliban találkoztam vele először, akkor még úgy mutatkozott be, hogy Nemesi Aaron – mondta Annette. – Nem tűnt gonosznak. Sőt! Különösen kedves volt velem.

- Igen?

- Velem is – mondtam. – Tegnap délután összevesztünk. Jó kis lesihelyet kerestem magamnak, hogy vigyázni tudjak azért rá – magyaráztam, és Annette-re néztem közben. – És eszembe jutott, hogy nekem még megvannak a kulcsaim a régi házhoz, és estére beköltöztem oda. De egy volt a bökkenő. Aaron megjelent. Beszélgetni kezdtünk, és olyan nyugodt volt, és állandóan mosolygott. Egyszerűen, kedvesen és kellemesen viselkedett.  Szinte vonzó volt…

- Pontosan! – szólt közbe a nővérem. – Én is ezt éreztem.

A hetedik fejezet...

Heten, mint a gonoszok.... Megérkezett a hetedik fejezet. Az előző térképpel nagyjából el lehet igazodni Álomvilágban.... Ez egy ki egyszerű, rövid epizód lett, csupán egy óra történéseit jeleníti meg. Hát... :D Jó olvasást!

Elindultunk Iwett-et megkeresni, de amerre mentünk, nem találtuk. Megnéztük az álomvilági villájában, a kedvenc helyein, kávézókban, nektározókban, még az ismerős barátainál is. De mindhiába. Mintha felszívódott volna.

- Már itt bolyongunk majdnem három órája, de sehol sincs – Annette kiakasztott a nyavalygásával, elegem volt belőle, ennyit sem képes elviselni, hogy megmentse a saját bőrét? De valahogy mindig elnéztem neki a dolgot. Mégiscsak ideges, fél, senki sem akar meghalni. – Biztos, hogy itt van Álomvilágban?

Álomvilág térképe

Sziasztok! Gyorsan haladunk, már 1600-nál járunk, de még mindig alig vannak, akik egyáltalán komenikálnak az oldallal (Kivéve Blankát, aki mindig hősiesen ír, és kérdez, de a válaszra nem reagál... :P Egyébként tényleg köszönöm, és tényleg jól esik. Valahogy el kell kezdeni, és ha épp egy van, akkor egy olvassa, de az beleéléssel! :D KÖSZÖNÖM! :D), pedig tudom, hogy jártak erre. Tőlük kérném, hogy legyenek szívesek legalább szavazni, vagy a bejegyzés végén pipálni. :) Légyszi :')

#3

Nos, meghoztam a harmadik részt, és örömmel tölt el, hogy már túl van az oldal a másfélezer látogatón! Ez tényleg nagyon jó hír! Bár nem tudom, hogy ezek közül az emberek közül mennyi betoppanó és mennyi olvasóm volt... Igazából nem számít! Jó olvasást!
ui: A szülinapival is haladgatok, bár már nehezebb dolgom van, hiszen a hetedik fejezet után már gépelnem is kell, ÉS mellé korrigálnom, nem pedig csak korrekciós munkákkal foglalkozni.... :D Megpróbálok sietni, a hetediket is hozom két napon belül, de utána kisebb szünet következik (másfél-két hét), amikor is a sulival fogok foglalkozni. Végzősként a blogolás egy jó kikapcsolódás, de átestem a túloldalra, és túl sok időmet veszi el, úgyhogy lassítani fogok. Tartom majd az egyhetes bejegyzéseket, majd túl az érettségin (kb a 14. fejezet környékén) újra bele tudok kapcsolódni a történetekbe lélekben is, és Lilla könyvét is folytatom majd (abból összesen kb 5 fejezet van, de ha a szülinapit befejeztem, mindenképpen azzal fogok foglalkozni. :)
Na, csók! :*

A hatodik fejezet... Part Two...

Itt van a fejezet második fele, ma volt időm, úgyhogy a korrekcióval is tudtam haladni. Remélem tetszeni fog nektek.

***

A sejtésem beigazolódott, Annette már várt rám, ráadásul igen türelmetlenül.

- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte idegesen. Nem volt körülöttünk senki, mégis egy néptelen helyre vonszolt. – Már aggódtam miattad. Azt mondtad csak néhány perc lesz az egész.

- Megpróbáltam végezni a Vadásszal. Persze, ha nem haragszol!

- Bocs, de aggódtam, mint már mondtam.

- Jó, jó, jó! Nyugi! Megpróbáltam, de sajnos nem sikerült. Ezért szeretnék egy jó kis tervet, hogy elpusztíthassuk. De ehhez a te segítséged is kell.

- Az enyém? Minek?

- Mert Iwett-é nem elég. Össze kell fognunk. Másképp nem menthetünk meg se Téged, se senki mást.

- Jól van, rendben! Segítek! De nem szeretnék semmiféle bajba kerülni.

- Nem kerülsz bajba. Hidd el nekem! – biztattam. – Most előbb meg kell keresnünk Iwett-et.

- Okés. Tudom, hol van. Gyere, menjünk át! – a Kapuhoz mentünk, a suli hátsó bejáratához. Ilyenkor ugyan nincs nyitva, de a kerítésen simán át lehet mászni. Raul is felszívódott, ilyenkor van őrségváltás. Hajnaltájt általában még alszanak az emberek, így váltáskor megengedhetnek az őrök egy negyed óra pihit. Ezt könnyen ki lehet használni, bár kevesen tudják a titkot, mondhatni csak a szakavatottak. Mint például én. Nem mondanám, hogy jóban vagyok Raul-lal, de beszélgettem már vele párszor. Eléggé butus jószág, könnyű csapdába csalni, egyébként pedig csuda egy szíve van.

#2

***

Lea a tizedik hívásomra reagált csak, amikor felvette végre, dühösen szólt bele a kagylóba:

- Mivan?? - Egy pöppet zaklatott volt, a hangján hallatszott, hogy nem sokkal előtte még sírt.

- Mi a baj?

- Tudhatnád, hogy dühös vagyok, már jópárszor megtörtént már. De te azért felhívsz hajnalok hajnalán, és nyávogó hangon megkérdezed, hogy mi a baj, amikor pontosan tudod, hogy mi.

- Figyu, bocs! Oké? Sajnálom, ami történt - mondtam neki, majd letakartam a mikrofont és Emily-hez fordultam. - Végre elértem. Szerinted mi történt vele?

- Nem tudom - mondta gúnyosan. Láttam rajta, hogy unatkozott. - Talán kifogott egy gazdag pasast, aki a Gardenbe vitte, majd lepattintotta?

- Pontosan - visszafordultam a telefonhoz: - Hol vagy most?

- Öhm, a Gardenben… - hát persze! Hol máshol lehetne? - Miért kérdezed?

- Mennyi idő alatt érnél haza?

- Nem tudom, úgy fél óra múlva - hüppögött, és a háttérben hallottam, mintha az orrát fújta volna. - Miért? Olyan rémült a hangod. Minden rendben van?