A nyolcadik fejezet...

Így, közeledve a kétezer látogatóhoz, hoztam egy új fejezetet. Remélem tetszik, kíváncsi vagyok a véleményetekre. :D Jó olvasást!

Ott a téren állva nem voltunk biztonságban, így bementünk a Templomba, hogy tudjunk nyugodtan beszélgetni. Már hajnalodott. Kellemes volt az idő, de még hűvös. Időnk szűkében voltunk, bár csak néhány óra telt el, máris nagyon sok dolog történt.

- Még nem meséltem egyikőtöknek sem A Vadászról. Hogyan ismerkedtetek meg vele? – kérdezte Iwett.

- Én a suliban találkoztam vele először, akkor még úgy mutatkozott be, hogy Nemesi Aaron – mondta Annette. – Nem tűnt gonosznak. Sőt! Különösen kedves volt velem.

- Igen?

- Velem is – mondtam. – Tegnap délután összevesztünk. Jó kis lesihelyet kerestem magamnak, hogy vigyázni tudjak azért rá – magyaráztam, és Annette-re néztem közben. – És eszembe jutott, hogy nekem még megvannak a kulcsaim a régi házhoz, és estére beköltöztem oda. De egy volt a bökkenő. Aaron megjelent. Beszélgetni kezdtünk, és olyan nyugodt volt, és állandóan mosolygott. Egyszerűen, kedvesen és kellemesen viselkedett.  Szinte vonzó volt…

- Pontosan! – szólt közbe a nővérem. – Én is ezt éreztem.

Folytattam: - Aztán elszöktem, amikor rájöttem, ki ő. – Azt viszont a kis konyhai incidenst pedig „elfelejtettem” megemlíteni.

Magához húzott. Az arcunk csupán néhány milliméterre volt egymástól. Éreztem őt. Éreztem, hogy a lelke mélyén nem rossz ember. Miközben már tudtam, hogy ki ő. Próbáltam nem a szemébe nézni, ehelyett az ajkát bámultam. Meg akartam csókolni. Annyira vonzott, annyira éreztem, hogy meg kell tennem, pedig tudtam, hogy nem lehet. Hisz’ nem állhatsz le csak úgy smárolni a halálos ellenségeddel. De mégis megtörtént. Akkora bűvereje volt, mint a telefonnak korábban. Aaron is megbabonázott. A csókját is élveztem. Utána meg csak néztük egymás pár másodpercig. A szokásos mosolyát elhúzta, és közben még a karjaiban tartott. Jó volt, de nem lett volna szabad. Tiltott dolog. És a fenébe, de mindig azok a legjobbak!

Kiélveztem a helyzetet. Vágytam még rá, vágytam még egy csókra, még hosszan elhúzódó pillanatokra. Minden porcikámmal őt akartam, még egy és még egy szeletet belőle. ÉS meg is kaptam. Csodálatos volt, ellenállhatatlan. ÉN egyre vadabb és vadabb lettem, nem tudtam mit tenni. Kábulatba ejtett minden egyes vele töltött másodperc. Talán túlságosan is. Volt egy pillanat, amikor rádöbbentem, hogy tényleg nem szabadna ezt csinálnom. Ez volt az a pillanat, amikor megfogtam a poharamat, és leöntöttem őt vízzel. Csak annyit mondtam: - Bocsi… - és rohantam.

- Szóval azt mondjátok, ott lakik a szomszédban? – kérdezte Iwett.

- Igen. Körülbelül ugyanannyi, mint te… - majd elmeséltük neki a gyengéit, és persze az erősségeit. Fizikailag nagyon erős, lelkileg is, és meg kell mondjam nem hülye. Elmondtuk, hogy mi, hogy és merre vele kapcsolatban. Iwett pedig bólintással szignózott mindent, hogy megértette.

- Ha… a… szomszédunk… - kezdte lassan, - akkor akár… kémkedett is utánunk.

- Az nem kétség – mondtam. – De most mi legyen?

- Fogalmam sincs. De gyertek utánam! – szólt, és elindultunk vissza az erdő felé. Mi úgy követtük Iwett-et, mint a pulikutyák. Nem tudtuk hova vezet minket, de bíztunk benne. Legalábbis én. Hogy Annette-el mi van, azt nem tudom. Azt hittük, hogy be is megyünk az rengetegbe (mondván, ott az előbb sem talált meg), de ehelyett  megálltunk a mozgólépcsőnél. Álldogáltunk ott előtte pár percig, míg Iwett felszólt a harangba, hogy kerítsenek nekünk menedékhelyet. – Na! Ide nem jön utánunk.

- Miből gondolod? – kérdezte Annette. – Szerintem bármire képes.

- Mert ez egy szent hely – válaszoljuk kórusban.

- De nem időzhetünk itt sokáig. Legfeljebb pár napig. Nektek legalábbis muszáj lesz visszamennetek – kérdőn néztem rá. – Tudod, a suli… - ja, igen. persze! Mintha még meglenne… De már csak egy évem van (már ha megérem, és nem veszem oda a harcban). – Vagyis nem ártana.

- Aha. De ha visszamegyünk, ott nem talál ránk?

- Meglehet, és éppen ezért kell kieszelnünk addig egy ötletet – egy gyönyörű szép épülethez vitt minket. Csupa giccs (mindenhol arany és márvány), mégis olyan fenséges. Nemhiába, hisz’ ott vagyunk, ahol. A  Mennyországban. Ez a hely talán a leggyönyörűbb hely a világon. Ez tényleg nem adatik meg mindenkinek, hogy ide eljusson. Élő emberekkel ritkán találkozni itt, főleg mivel itt csak angyalok és halottak élnek. Mondhatnám azt, hogy ide kerül a lelked, ha jól viselkedsz, de ez nem így van. Ha tetszel az arkangyaloknak, egy feladatot kapsz, általában fizikait, de egyeseknél kivételt tesz, és egy nehéz feladványt kell megoldani. Ha sikeresen megfeleltél, itt maradhat a lelked, ha nem, a Pokolban végzed. Itt minden arról szól, hogy mennyire vagy méltó arra, hogy itt lehess. Hogy csodálhasd ezen remekműveket. Ezt a fenségességet. Ezt a giccset.

Az épület egy családi ház és egy iroda összképét keltette, kényelmesen tágas, mégis baráti, családias. Volt egy kis időnk együtt lenni, beszélgetni, és mindenről, de mindenről beszámoltunk egymásnak. (Igen… Arról is…) Néhány napja már bújkáltunk, amikor egyszer Iwett felkiáltott:

- Van egy ötletem! - színpadiasan szünetet tartott, aztán folytatta. - Odaát el kell venni tőle a kulcsát valahogy, mert akkor ugyebár nem tud átkelni a Kapun, és feltöltődni. Amikor eléggé legyengül, csapdába csaljuk és elpusztítjuk - ezzel a levegőbe boxolt.

- Rendben - mondta Annette -, de hogyan vesszük el tőle?

- Hát azt még nem igazán tudom… - morogta Iwett. Kérdően rám nézett mindkettő.

- Tőlem se várj választ - vontam meg a vállam -, én sem tudom. - Sokat gondolkoztam rajta, miként lehetne esetlegesen megoldani ez a helyzetet, míg találtam egy épkézláb megoldást. Mivel eléggé jóban van Annette-tel (vagy valahogy úgy), esetleg a nővérkém be tudná cserkészni, és el tudná csórni az amulettet valahogy, valamilyen aprócska trükkel. Talán… Elmondva a tervemet a többieknek, bár nem helyeselték, de jónak találták. Megbeszéltük az apróbb részleteket, és elindultunk vissza a Kapuhoz. Odaérve Iwett hirtelen megállt:

- Gyertek vissza minél hamarabb! Járjatok szerencsével és vigyázzatok magatokra! - megpuszilt és megölelt mindkettőnket. Egy picit úgy viselkedett, mint egy gondoskodó anya. - Ha valami baj van, rögtön értesítsetek valahogy!

- Igyekszünk - mondtuk egyszerre, és átléptünk. Még visszanéztem és integettem, de már nem állt ott Iwett. Szép volt a búcsúzás, és nehéz. Ki tudja, mi lesz a vége? Sikerül egyáltalán Aaron-t elcsalogatni, és megszerezni ami kell?

- Menjünk haza! - intett Annette. - Majd holnap megbeszéljük a többit.

- Oké - mosolyogtam.

***

Egész éjjel azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha mégsem sikerül legyőzni Aaron-t, és elkapja Annette-t is meg Iwett-et is. Ha bármi bajuk lesz, sohasem bocsájtom meg magamnak. De a Fekete Mumusnak sem.

- Iwett! Iwett! Neeee! - ordította Annette az éj közepén. Teljesen rámijesztett. Felkeltem, és odafutottam hozzá és láttam, hogy álmában ordít. Mi rosszat álmodhat? Sajnáltam, de nem nyugodtam meg. Rémálmai vannak , és az nem jó jel. A rémálmok egy angyalnál veszélyt jelentenek a jövőben. Mindenképp mellette kell lennem, segítenem, nem mintha normális esetben nem ezt tenném, de most különösképpen. Még az sem nyugtat meg, hogy egy házban lakunk, hisz’ a szomszéd az, aki elől menekülünk. Szerencsénkre, most épp nincs otthon, érezném a szagot. Elvesztünk előle.

Csak egy bökkenő van: a suli. Egy iskolába járunk, de hátha nem jön be, így talán nyerhetünk még néhány napot. De az nem sok… Minél hamarabb le kell győzni Aaron-t. Fell kell készülni a nagy összecsapásra, de azzal is meg kell várni a hétvégét. Ha nem, akkor beigazolódik Annette álma még a szülinapja előtt, és azt nem kellene. De ha már itt tartok… Újfent nincs ajándékom a nővérem számára. Ez baj…

Csörrenést hallottam az imént. Talán Aaron hazaért? Ajjaj! Ez azt jelenti, hogy figyelmesnek kell lennünk, el kell bújnunk, vagy futnunk… Most mitévő legyek?

Kinéztem az ablakon. Nem volt otthon senki, a szagot sem éreztem, a lámpák sem voltak felkapcsolva, teljes némaság. Átmentem egy másik ablakhoz, és rögtön megnyugodtam. Csak a szemben levő házba jött haza a szembeszomszéd, esti műszakban dolgozik, ezért ilyenkor…

Nem vagyok egy kissé paranoiás?