#3

Nos, meghoztam a harmadik részt, és örömmel tölt el, hogy már túl van az oldal a másfélezer látogatón! Ez tényleg nagyon jó hír! Bár nem tudom, hogy ezek közül az emberek közül mennyi betoppanó és mennyi olvasóm volt... Igazából nem számít! Jó olvasást!
ui: A szülinapival is haladgatok, bár már nehezebb dolgom van, hiszen a hetedik fejezet után már gépelnem is kell, ÉS mellé korrigálnom, nem pedig csak korrekciós munkákkal foglalkozni.... :D Megpróbálok sietni, a hetediket is hozom két napon belül, de utána kisebb szünet következik (másfél-két hét), amikor is a sulival fogok foglalkozni. Végzősként a blogolás egy jó kikapcsolódás, de átestem a túloldalra, és túl sok időmet veszi el, úgyhogy lassítani fogok. Tartom majd az egyhetes bejegyzéseket, majd túl az érettségin (kb a 14. fejezet környékén) újra bele tudok kapcsolódni a történetekbe lélekben is, és Lilla könyvét is folytatom majd (abból összesen kb 5 fejezet van, de ha a szülinapit befejeztem, mindenképpen azzal fogok foglalkozni. :)
Na, csók! :*

#2

***

Lea a tizedik hívásomra reagált csak, amikor felvette végre, dühösen szólt bele a kagylóba:

- Mivan?? - Egy pöppet zaklatott volt, a hangján hallatszott, hogy nem sokkal előtte még sírt.

- Mi a baj?

- Tudhatnád, hogy dühös vagyok, már jópárszor megtörtént már. De te azért felhívsz hajnalok hajnalán, és nyávogó hangon megkérdezed, hogy mi a baj, amikor pontosan tudod, hogy mi.

- Figyu, bocs! Oké? Sajnálom, ami történt - mondtam neki, majd letakartam a mikrofont és Emily-hez fordultam. - Végre elértem. Szerinted mi történt vele?

- Nem tudom - mondta gúnyosan. Láttam rajta, hogy unatkozott. - Talán kifogott egy gazdag pasast, aki a Gardenbe vitte, majd lepattintotta?

- Pontosan - visszafordultam a telefonhoz: - Hol vagy most?

- Öhm, a Gardenben… - hát persze! Hol máshol lehetne? - Miért kérdezed?

- Mennyi idő alatt érnél haza?

- Nem tudom, úgy fél óra múlva - hüppögött, és a háttérben hallottam, mintha az orrát fújta volna. - Miért? Olyan rémült a hangod. Minden rendben van?

#1

Ott ültem a szobám közepén megkötözve a székemben. Az a barom Dan már megint átvágott. Utálom, de egyszerűen nem tudok ellenállni a kék szemének. Olyan gyönyörűen igézőek.

Kulcs fordult a zárban, hazaért az egyik barátnőm. Végre! Meg vagyok mentve!

- Segíts légyszi! - kiabáltam ki a szobából. Bár az ajtó csukva volt, a hangom úgy hasított át a lakáson, mint a villám.

Emily bejött a szobámba. Magas lány, ha lábujjhegyre áll, súrolja az ajtófélfát. Rövid haja van, és minden hónapban más színű. Most épp lila. Senki sem tudja, mi az eredeti hajszíne, talán még ő maga sem! Amint meglátott felkiáltott, a kezeit a szája elé tette:

- Úristen! - a hangja az enyémnél is magasabb. - Kitalálom! Már megint Dan, ugye? - Az elmúlt két napban, már vagy ötször megtette velem. Mármint, hogy a székhez kötözött. Hogy miért? És hogyan? Nem tudom.

Bólintottam.

- Miért nem küldöd el a fenébe? Vannak nála sokkal jobbak - A csomókkal küszködött éppen.

3 nappal korábban

Ria Polli egy 20 éves lány. Fősulira jár, pasizik, és magánnyomozót játszik. Egy nap a barátnője talál rá megkötözve. Pollinak most saját ügyét kell felderítenie, mert nem emlékszik, mi volt három nappal azelőtt. Két barátnőjével útnak indul, hogy megtudja, mi köze van a barátjának, Dannek az emlékezetkieséshez. Az út kalandosnak és viccesnek ígérkezik, de vajon lesz happy end a végén?
Újabb történet, ami csak elkezdve van, de már nem szeretném befejezni. Eddig három fejezete van, és megpróbáltam lezárni. Nagyon jó történetnek indult, mindent előre elterveztem, de a 'Másnaposok' c. film mindent elrontott. Az a hülye hálivúd elcsórta az ötletemet...
Azért, jó olvasást! :D